Tárgyak

Van egy kő, amit mindenki ismer.
Ott van mindenben, ami tart — mégsem néz rá senki igazán.
Amíg bírja, természetes.
Amikor változni kezd, már mást keresünk helyette.
Talán nem az a kérdés, meddig bírjuk.
Hanem az, mikor nem tesszük le.

Van egy kör, ami teljes —
mégsem mindenki látja annak.
Napközben csak egy karkötő.
De vannak pillanatok, amikor a mozdulat lelassul,
és valami csendesebb történik.
Nem mondja meg, mire való.
Csak ott van — egy lehetőségként.
Néha ennyi is elég.

Van egy kör, ami nem siet.
Nem azért, mert nem tudna — hanem mert nem kell neki.
Ugyanazok a szemek követik egymást,
mégis minden körben történik valami,
ami nem látszik kívülről.
Nem elölről indul.
Nem újra kezdődik.
Csak másként folytatódik.

Van egy tér, ami nem ígér semmit.
Nem hívja fel magára a figyelmet — mégis ott van.
Ami belekerül, csendesebben marad.
Nem szorítja, nem engedi szétszóródni.
Nem kér semmit.
Mégis megtart.

Van, ami nem csak elkészül —
hanem tovább is adódik.
Kézről kézre, csendben.
Ami belekerül,
nem marad ugyanaz.
Egy kicsit könnyebb lesz.
És mégis több.
Nem őrzi meg változatlanul.
Hanem másként adja tovább.